2007. évi meseíró pályázat

 

3-4. osztály legjobb meséi

 

 

 

 

 

1. helyezett

 

A bosszankodó székely szomszédok

 

Egyszer egy faluban éldegélt egy székely asszony meg a szomszédja, egy székely ember. A székely asszonynak nagyon megtetszett a szomszéd kertjében egy virág. Odament és leszakította. A székely ember észrevette és azt kiáltotta utána:

- Maga szamár! Azonnal adja vissza a virágot!

- Ne merészeljen szamárnak nevezni - mondta az asszony – mert feljelentem a bíróságon!

Azzal másnap a bíróságon voltak.

- Kérjen bocsánatot a szomszédjától, azért mert szamárnak nevezte! - mondta a bíró.

- Bocsásson meg, hogy szamár - mondta a székely ember a székely asszonynak.

- Na, így na! Most elmehetnek! - mondta a bíró.

Későre kapott észbe, de addig a szomszédok már elmentek. Sok-sok évig éltek haragban. Egyszer megtörtént, hogy a székely ember fia, Jóska és a székely asszony lánya, Sári megszerették egymást. A szerelem hevében így szólt a lány:

- Ugye te nem a pénzemért vennél el feleségül?

- Nem én! A világ minden pénzéért sem vennélek el feleségül. - feleli a legény.

A lány azzal hátat fordított a legénynek és megharagudott. Megérkezett a székely ember, és azt mondta a fiataloknak:

- Idefigyeljetek! Réges-régen Sári anyja is leszakított egy szál virágot az én kertemből, most hadd szakítsa le Jóska is ezt a szép szál virágot.

A lány belátta, hogy hamar megsértődik. Megfordult és Jóska nyakába ugrott, de a székely asszony meg a székely ember is megbocsátottak egymásnak.

Meghívták a falu összes lakóját, és nagy lakodalmat csaptak. Így lett a két szomszédból a világ legjobb családja.

 

 

Jelige: Gyöngyvirág

Írta: Császár Irma Tímea

Iskola: Gyulakuti Általános Iskola, Gyulakuta, Románia

 

 

 

2. helyezett

 

A csodálatos kő

 

Egy Laci nevű kisfiú egyszer sétálni indult. Útközben megbotlott egy kőben. A követ felvette, nézegette, hazavitte.

Másnap a kőből gyönyörű kristály lett. Lacika nagyon megörült a kristálynak, csodálattal nézegette, míg végül az aljából egy kis tündér repült ki. Azt mondta a kisfiúnak:

- Ez a gyémánt a tiéd holnapig, ha jól használod szép színű lesz, és visszajövök érte! - Azzal eltűnt.

Lacika csak később vette észre, hogy a tündér egy levelet hagyott neki, melyben ez állt: A KŐNEK VARÁZSEREJE VAN!

A kisfiú nem értette a dolgot. „Bánj vele jól... varázsereje van... ha jól bánsz vele, szép színe lesz..."- visszhangoztak fülében a tündér szavai. Ahogy így vívódott, gondolkozott magában, egyszer csak látja, hogy egy kislány lép le az útra, épp egy száguldó autó elé. A kisfiú így kiáltott:

- Csiribíííííí, csiribááááááá, állj meg!

És csodák csodája! Az autó megállt. De mégsem a kisfiút dicsérték meg az emberek, hanem az autóst, hogy milyen szerencsésen sikerült megállnia. Laci nem tudta, hogy a kő varázsereje abban rejlik, hogy láthatatlanná teszi őt. Másnap reggel a kisfiú ágya mellett ott állt a tündér, s azt mondta:

- Amiért ilyen jól használtad a kristályt, s jóságodért nem vártál köszönőszót, teljesítem egy kívánságodat. Mi lenne az?

- Egy kívánságomat? Hmmmm... Azt kívánom, hogy a szüleimmel és testvéreimmel boldogságban és egészségben élhessek.

Másnap a kristály helyén egy gyémánt hevert az asztalon. Lacika reggeli után elindult sétálni, és a gyémántot is magával vitte. Azon gondolkozott, igaz-e egyáltalán, ami vele történt, amikor látja, hogy a tetőről egy kisfiú néz lefelé, mellette egy cica. A kisfiú lába egyszer csak megcsúszott, és zuhant lefelé, utána a cica.

- Csiribííííííí, csiribááááááá, állj meg! - kiáltotta Lacika, mire a kisfiú ráesett egy kuka mellé rakott szivacsra, ölébe pedig belezuhant a macska.

- Jaj, de ügyes vagy, Pistike! Megmentetted a cicámat! - kiáltott egy néni.

Lacika pedig csendesen hazaballagott. Másnap megint találkozott a tündérrel. A tündér így szólt:

- Jóságodért teljesítem egy kívánságodat!

- Azt kívánom, hogy az emberek békében éljenek!

Azzal a tündér eltűnt. Harmadnap egy gyönyörű smaragd ékeskedett a kisfiú kezében. Miután felöltözött, kiment az utcára, látja, hogy az aszfalton egy pici gyerek ül, sír, és a térdét fogja. A kisgyerek térdén egy hatalmas seb volt. Lacika megsajnálta. Azt kiáltotta:

- Minden seb, gyógyuljon be!

A kisgyerek abbahagyta a sírást, Lacika pedig hazaindult. Másnap korán ébredt, mert valami, vagy valaki felébresztette. A tündér volt az, ugyanis harmadszor is eljött.

- Jóságodért, hogy nem sajnáltál segíteni másokon, a köszönőszót nem várva olyan dolgokat kívántál, ami az emberek életét boldoggá teszi, ezért én pedig azt kívánom, ezek a kívánságaid váljanak valóra, és kísérjenek végig egész életedben!

Majd a tündér eltűnt. Laci nem látta soha többé, de boldog pillanataiban sokszor elővette a követ, amely rég visszaváltozott már közönséges kaviccsá, és eszébe jutott az az egykori kisfiú, aki találta, és aki egyszer régen találkozott a tündérrel.

 

 

Jelige: Mosoly

Írta: Hevessy Angéla

Iskola: Arany János Gyakorló Általános Iskola, Debrecen

 

 

 

3. helyezett

 

A három tündérleány

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodabirodalom, ahol tündérek laktak. Egy közönséges tündérleány, Erzsébet, az aranypalotában dolgozott. Annak barátnője, Szilvia az ezüstpalotában szolgált, és mindkettőjük barátnője, Katalin, a kristálypalotában próbált szerencsét.

Mindhármuknak nehéz sorsuk volt. Már nem bírták elviselni a gonoszkodást, és a parancsolgatást. Ezért egyszer elhatározták, hogy összegyűlnek a kristálypalota egyik szobájában, hogy eltervezzék, hogyan bosszulják meg, amit velük tettek. Így is lett, összegyűltek.

- Talán változtassuk békává őket - suttogta Szilvia.

- Ez nem jó ötlet, mert azért ilyen komoly büntetést még ők sem érdemelnek - mondta Katalin.

- Igazad lehet, Katalin - tette hozzá Erzsébet.

Ekkor a tündérleányok nagyon megijedtek, mert beléptek a szobába a kristálypalota őrei és el akarták pusztítani az idegen tündérleányokat, mivel a három palotában élő királyok haragban voltak. Az őrök elfogták a két idegen tündérlányt, és börtönbe vetették. Katalintól pedig elvették a varázserejét és a szárnyát. De már annyi eszük nem volt, hogy elvegyék Erzsébet és Szilvia varázserejét is, így könnyen kijutottak a varázslattal. Erzsébet visszavarázsolta Katalin szárnyát, Szilvia meg a varázserejét. Így hát ismét összegyűltek, de most nem a kristálypalota szobájában, hanem egy szigeten.

- Nekem van egy jó ötletem, mégpedig az, hogy elmegyünk egy másik birodalomba, majd a varázsgömbben megnézzük, hogy mire mennek nélkülünk. - szólt Katalin.

- Szerintem jó ötlet. Szerinted is, Szilvia? - kérdezte Erzsébet.

- Szerintem is - felelte Szilvia.

Kihallgatta ezt a beszélgetést egy delfin.

- Ne haragudjatok meg, de csak feljöttem levegőt venni, és véletlenül meghallottam a beszélgetéseteket - mondta a delfin.

- Semmi baj - szólt Szilvia.

- Én tudnék egy olyan helyet, ahol a tündérőrök nem találnak rátok - javasolta a delfin.

- Köszönjük szépen. És merre kell menni? - kérdezte Erzsébet.

- Mindig délre - felelte a delfin.

- Mindent köszönünk, a legközelebbi viszontlátásra! - köszönt el a három tündér.

Elindultak, majd egy nap egy tágas folyóhoz értek, amiben krokodilok voltak. Nem tudtak elrepülni, mert a krokodilok mindig utánuk kaptak.

- Varázsoljunk - tanácsolta Szilvia.

- Rendben - mondta Erzsébet.

- Csillám szárnyán krokodil, legyenek pillangók.

- Nézzétek csak, valamiért nem vált be! - kiáltott fel Katalin.

- Akkor most mit tegyünk? - kérdezte Erzsébet.

- Ne szomorkodjatok. Ha varázslattal nem működik, hát majd kézzel fog - szólt Szilvia.

- Szerintem csalogassuk ki őket - mondta Katalin.

- De hogyan? - kérdezte Erzsébet.

- Kiállok erre a partra, majd ők idejönnek, hogy megegyenek. De ti ne hagyjátok, hanem átmentek addig a másik partra, és odacsalogatjátok őket. Én addig majd átrepülök - tanácsolta Szilvia.

Beleegyeztek a többiek is. Így már sikerült. Továbbmentek és elérték a törpék birodalmát. Pár törpe már ismerte őket, mivel meg akarták menteni a rabszolgaságtól. A törpék nagyon örvendtek, amikor meglátták őket. Befogadták és elkényeztették. Annyira elkényeztették, hogy ágyba vitték a reggelit, az ebédet és a vacsorát. Egy év után a tündéreket kezdte érdekelni, hogy mi történt amióta eljöttek a csodabirodalomból. Ezért elbúcsúztak a törpéktől, és azok szomorúan megváltak tőlük. A folyónál már nem voltak krokodilok, hanem pillangók. És ekkor jöttek rá a tündérek, hogy a varázslat azért nem működött, mert egy szót elrontottak a varázsigében, és így a varázslat csak egy év múlva vált valóra.

A tündérek, amikor hazaértek, nagyon elcsodálkoztak, mert nagy ünnepséggel fogadták őket. Rájöttek, hogy nélkülük a palotában nincs élet, és ezért eldöntötték, hogy visszaengedik és a királyok úrnőjévé választják őket.

 

 

Jelige: Tündérleány

Írta: Demeter Anita

Iskola: Benedek Elek Általános Iskola, Nagybacon, Románia

 

 

 

4. helyezett

 

Az élet dallama

 

Egy pókhálós sarokban elhagyatva fekszem. Már azt sem tudom, mi értelme van az életemnek. Fájó szívvel emlékszem vissza azokra az időkre, amikor még vörösfenyőként én voltam az erdő büszkesége.

Ilyenkor virágok halk kacagása csendül fel a fülemben. Jókat nevettünk a csipkebogyó- és a kökényasszonyság vitáin. Nem tudták eldönteni, hogy ki az erdő szépe. A madarak is nagy ívben elkerülték a két házsártos vénasszonyt, ezért csak híztak, híztak, és a tüskéik már egymás oldalát bökdösték. Nekem a kis, csendes ibolya tűnt a legszebbnek. Karcsú nyakával és derekával, kecses mozdulataival, lila szirmaival szerényen bújt meg a bokrok lábai mellett. Az idősebb vörösfenyők bölcsen suttogták el nekem hosszú életük titkait. Ha a szél fúj, inkább hajoljak meg előtte, mert így lehet túlélni egy erősebb vihart. A harkályokat engedjem a törzsemhez, mert megszabadítanak a férgektől. A nyulakat viszont zavarjam el, mert nagy sebeket ejthetnek a kérgemen. Azt azonban senki sem említette, hogy az erdészek nemcsak segítenek rajtunk, hanem fájdalmat is okozhatnak.

Az egyik reggel éles hasítást éreztem a derekamban, aztán hatalmas ütéseket mértek rám, és egyre bizonytalanabbul álltam a földön, majd egy hatalmas reccsenés után eldőltem. Úgy gondoltam, mindennek vége, pedig csak ezután ismertem meg a világot. Hiszen addig nem tudtam, hogy az erdőn túl is van élet. Hosszú zötykölődés után egy bozontos, nagydarab ember vállára kapott, és egy gyalupadon találtam magam. Földaraboltak, majd egy óriási raktárba hurcoltak. Micsoda társaságba csöppentem! A nagybőgőnek készülő ébenfa így köszönt:

- Hello, öcskös! Mákod van, hogy ide kerültél! Majd én megmutatom, mi a menő!

- Visszautasítom ezt a viselkedést! – kényeskedett a habos jávorfa, akiből hegedűt faragnak.

- Fordítsd ide a paraboláidat, kisanyám! – vágott vissza az ébenfa.

- Hiába játszod az eszed, mindannyinkból hangszer lesz.

A leendő zongora, a bükkfa tett rendet:

- Feleslegesen veszekedtek, úgysem tudunk változtatni a sorsunkon.

Ezek a mondatok megnyugtatták a társaságot. Csak a mahagóni vette észre, hogy szomorú vagyok:

- Mi a baj, kis fenyő?

- Te tudod, hogy belőled gitár lesz, de nekem sejtelmem sincs róla, hogy mi vár rám, még az is lehet, hogy tűzifának aprítanak fel.

- Ne búsulj, bizonyára van még fából készülő hangszer, mert különben nem hozzánk kerültél volna.

Igaza lett a mahagóninak. Néhány nap múlva engem is kiválasztottak, és egy furulyakészítő műhelybe vittek. Ott elkezdtek simogatni, csiszolgatni, fúrni, faragni, festeni. Úgy tűnt, végeztek velem, de nem tudtam, hogyan szólalok meg. Egyszer csak por kezdte csiklandozni az orromat, prüsszenteni akartam, helyette azonban gyönyörű hang jött ki belőlem. Első döbbenetem után próbáltam magasabb és mélyebb hangokat kiadni, végül elővarázsoltam egy dallamot.

Ekkor jöttem rá arra, hogy miért születtem a világra. Vannak érzések és gondolatok, amelyeket az emberek szóban nem tudnak elmondani, helyettük az én dalom bújik meg a lelkükben.

 

 

Jelige: Furulya

Írta: Érsek Csenge

Iskola: Széchenyi István Általános Iskola, Jászárokszállás

 

 

 

5. helyezett

 

Az első jócselekedet

 

Kerek erdő közepén élt Manó néne három kis manójával. Az erdő állataival, és két kis manójával készültek a télre. A harmadik kis manó, akit Csicsinek hívtak, szórakozással töltötte az időt. A neve is azért volt Csicsi, mert mindig csintalankodott. Amíg az állatok szorgalmasan dolgoztak, ő tréfát űzött az erdő lakóiból. Egy nap, mikor a szomszéd házban lakó törpe tortát sütött, és kirakta az ablakba, hogy kihűljön, Csicsi elvitte és megette az egészet. Mikor a testvérei zoknit kötöttek, ő elvágta a fonal végét. Testvérei mérgesek lettek, mert kezdhették a munkát előröl.

Egy nap Manó néni szépen kitakarította a manólakot, Csicsi sáros lábbal végigjárta, ekkor az édesanyja dühében rászólt:

- Teljesen haszontalan manó vagy, csak bosszúságot okozol, menj, ne is lássalak!

A kis manó nagyon elszomorodott. Tényleg ilyen haszontalan volnék? Elhatározta, hogy segíteni fog édesanyjának. Odament Manó nénéhez, aki éppen gyümölcsöt válogatott, és megkérdezte:

- Segíthetek valamit?

- Segíthetsz, ha mindent úgy csinálsz, ahogy mondom. A piros tálba a diót, a lilába a szilvát tedd!

Csicsi egy darabig szépen csinálta, de aztán megéhezett és megette az összes diót. Édesanyja észrevette:

- Mit csináltál, hova raktad a diót?

- Nagyon éhes voltam és megettem - mondta szégyenlősen.

- Hogy jóvá tedd, amit csináltál, menj és gyűjts egy kosár diót! - Szólt rá az édesanyja.

A kis manó nagyon szomorú volt, hogy mennyi bajt okozott, ezért elhatározta, hogy segíteni fog az állatoknak. Elindult diót szedni, de hirtelen sírást hallott az egyik bokor mögül. Közelebb ment, hogy megnézze ki sír, egy kis katicalány volt.

- Hát te mit sírsz? – kérdezte.

- Mert nem elég fényesek a szárnyaim. – sírdogált a katicabogár.

- Ezen könnyen segíthetünk. – mondta a manófiú, és fogott egy levelet. - Majd ezzel megfényezzük.

Csicsi addig–addig fényezte, míg az összes pötty lejött a katica hátáról.

- Óóóóó! – kiáltott fel Csicsi.

- Mi a baj? – kérdezte a katica.

- Eltűntek a pöttyeid.

A katica még jobban sírni kezdett.

- Mi lesz most, hogyan megyek haza pöttyök nélkül?

A manófiú gondolkodni kezdett, és már ki is találta a megoldást.

- Mi lenne, ha újra festenénk a pöttyeidet, míg vissza nem nő?

- Jó -  mondta a katica.

Csicsi már neki is látott. A katicának szebb pöttyei lettek, mint valaha. A katicalány nagyon boldog volt. A kismanó nagyon örült, hiszen egyszer az életben ő is örömet szerzett valakinek. Rájött, hogy ez milyen csodálatos dolog. Boldogan ment tovább diót szedni, hiszen édesanyja már várta. Ezután szívesen segített másokon, nem okozott több galibát.

 

 

Jelige: Csicsi

Írta: Pataki Natasa

Iskola: Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézet, Fertőrákos