2009. évi meseíró pályázat

3-4. osztály legjobb meséi

 

 

I. helyezett

 

Borsó, az okos nyúl

 

Hol történt, hol nem, valahol Alsóbuckán innen, Káposztásmegyeren túl, pontosan Bejcgyertyánoson, ahol az egyik távoli rokonomnál nyaraltam. Itt fültanúja voltam a következő történetnek, amelyet most veletek is megosztok. Rokonaim a falu legszélső házában laknak, ahonnét látni lehet a kemenesalji bükkösöket, tölgyeseket. A házhoz tartozó belterületet az erdőségtől csupán egy hatalmas vadalmafa választja el, ahol az egyik késő délután találkozott a porta hatalmas, öreg kandisznaja erdei rokonával, a vadalmafa terméséért az erdőből kimerészkedő vadkannal.

- Hát, te ki vagy, s mit keresel itt? – kérdezte nem túl barátságosan a házi disznó, akit a portán csak Kucoginak hívtak.

- Én itt lakom az erdő szélén, s ez a vadalmafa az almával együtt az enyém. De az előbb én is ezt akartam tőled kérdezni, hogy te ki vagy?

- Az itt lakó emberek, a gazdámék Kucoginak neveztek, s én vagyok a disznóól ura, parancsolója.

- Én pedig vadkan vagyok, akit retteg ez a környék…

Kiabálásukkal felébresztették az almafa odvában lakó fülesbaglyot, aki körülnézett, s meglátta a két veszekedő disznót. Rögtön csendre intette őket. Azt javasolta nekik, hogy a fa alatt levő termésen osztozzanak el tisztességesen. A két kandisznó a bölcs bagoly érvét elfogadta, s jóízűen lakmározni kezdtek. A nyelvük is megoldódott, nem csupán ettek, hanem beszélgettek is arról, hogy kinek van jobb dolga.

- Nekem nagyon jó a sorom, mert az ember kiszolgál, minden ételt, italt, mit csak megkívánok, a tálamba rak.

- Hiába van minden jó előtted, te nem érezheted a szabadság illatát, nem beszélhetsz az erdei állatokkal – felelte a vaddisznó. Nekem az ételem friss, ropogós, zamatos, nem holmi moslék.

- De neked fáradnod kell a táplálékod megszerzéséért, s még az sem biztos, hogy minden nap találsz ételt – győzködte Kucogi frissen szerzett ismerősét. – Kissé unalmas lehet folyton csak makkot, vagy erdei gombát enni. Nekem bezzeg hol főtt krumpli, hol ebédmaradék, néha pedig kukoricadara kerül a tányéromra.

- Így nem tudjuk eldönteni, melyikünknek jobb. Cseréljünk 3 napra, próbáljuk ki a másik sorsát – mondta a házi disznó, mert titokban azért irigyelte vadkan barátját, hogy ő azt tehet, amit akar, akkor eszik, mikor csak akar.

A vadkan sem ellenkezett, mert már egy kicsit belefáradt abba, hogy az ételért neki kell megdolgoznia, s szeretett volna egyszer védett helyen lakni úgy, hogy még ki is szolgálják. Így hát gondoltak egy nagyot, s helyet cseréltek.

Másnap reggel a vadkan, mivel nagyon megijedt az embertől, elbújt az udvar egyik alig látható zugába, s így a porta ura nem látta meg. Odaszaladt a vályúba kikészített gőzölgő moslékhoz, s falatozni kezdett. De az ennivaló túlságosan meleg volt, s megégette vele a száját. Éhesen kullogott vissza az almafa alá.

A házi disznó, aki félelemben töltötte az éjjelt a bükkösben, hajnalban makk után kutatott, de a felszedett termés bizony nem nagyon ízlett neki. Hirtelen előtte termett egy alig háromhetes kis vadnyúl, aki hatalmas füleivel meghallotta az idegen morgását, s egy nagy ugrással előtte termett. Picit bizony megijedt a számára óriásnak tűnő állattól, de összeszedte minden bátorságát, s megszólította.

- Hát, te ki vagy, s miért morogsz ilyen szomorúan?

A házi disznó elmesélte rendre mi történt vele. A kisnyúl, akit Borsónak hívtak, jót kacagott a félelmetes állat oktondiságán, s azt mondta neki, hogy egy percig se gondolkodjon, cserélje vissza kényelmes helyét. S még azt is hozzátette, biztos abban, hogy vadkan barátja sem érzi jól magát a házi disznó portáján. S ha így gondolta, bizony jól gondolta, mert már jött is lehajtott fejjel a vaddisznó.

- Jaj, ti buták, ilyen nagy állat létetekre még annyi eszetek sincs, hogy tudjátok, amit még én is tudok: mindenütt jó, de legjobb otthon. – mondta egy bölcs bagoly értelmével s kis nyuszigyerek, s bizony a két disznó annyira elszégyellte magát, hogy szó nélkül hazakullogtak.

Így volt, nem így volt, én nem tudom biztosan, de a kis Borsó azóta is a legokosabb a nyulak között.

 

Jelige: Döbi

Írta: Döbröntei Dávid Bence

Iskola: Pápa

 

 

 

 

II. helyezett

 

Az okos nyuszi

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lusta család. Ennek a családnak, volt egy aranyos kis nyuszija.

Úgy gondolták, ha már gondozzák, akkor ő dolgozzon helyettük. Folyton ővele végeztették a házimunkát: ő mosott, ő takarított, főzött, végül is mindent ő csinált.

- Elegem van! Mindent nekem kell elvégeznem! – mérgelődött a nyuszi.

Ekkor támadt egy ötlete:

- Megvan! Majd úgy teszek, mintha fájna a lábam, és akkor nem kell házimunkát csinálnom.

Másnap szólt neki az asszony:

- Nyulam, ideje mosogatni!

De a nyuszi nem ment oda. Az asszony még egyszer kiált neki. Erre sem hallgatott. Odamegy a nyúlhoz, s látja, hogy fekszik és nyöszörög. Megkérdezte tőle, hogy csak nem beteg, s ő elmondta, hogy nagyon fáj a lába. Így hát mit volt mit tenni, az asszonynak kellett elmosogatni.

Harmadnap az uraság hívta:

- Te nyúl, gyere már, nyírd le a füvet!

Igen ám, de ő is hiába várta, nem jött elő. Megnézte, hogy miért nem ment, s látja, hogy még mindig fekszik, s jajgat. Odaszólt a nyuszinak:

- Mi a baj, nyúl, csak nem fáj valamid? Nagyon szomorúan nézel.

- Jaj, gazdám, már tegnap óta fáj a lábam, nem tudok ráállni! Nagyon sajnálom, de nem tudok semmit sem csinálni. – válaszolta a nyuszi.

Így ő is kénytelen volt lenyírni a füvet. Egyszer csak megállt a fűnyíró.

- Nyúúúúúl! Gye….! Ja igen, a nyúl beteg. Nem tud segíteni.

Nekiállt egyedül megszerelni a gépet. Mikor végzett, odament a nyuszihoz és azt mondta neki:

- Te nyúl, egy órámba telt, amíg megjavítottam a gépet és lenyírtam a füvet!

A nyuszi jót nevetett magában, amiért megleckéztette a háziakat. Ők pedig végiggondolták, hogy egyáltalán nem okoz gondot nekik, hogy saját maguk tartsanak rendet. Nem esett nehezükre, hogy az egyikük mosson, takarítson, a másikuk a gyönyörű virágokkal teli udvart gondozza.

Vagyis rájöttek, hogy a munka nem szégyen! És ha a nyúl még nem is volt beteg, akkor is a család végezte el a munkát, a tapsifüles meg csak heverészett.

 

Írta: Tóth Réka

Iskola: Körzeti Általános Iskola Klafszky Katalin Tagiskola, Jánossomorja

 

 

 

 

III. helyezett

 

Mese a nyúlról, aki nem szerette a répát

 

Hallottatok már olyan nyúlról, aki nem szereti a répát? Mert én ismerek egyet, a következő mese róla szól.

Hosszúfül okos, bátor nyuszi volt. Társai azonban kiközösítették, és folyton azzal ugratták, hogy nem nyúl az, aki nem eszik répát. Ez a kijelentés nagyon bántotta Hosszúfület, ezért elhatározta, hogy megmutatja nekik… No, mit is? Hát azt, hogy nem a répa teszi a nyulat. Gondolkodott, gondolkodott, mit is kéne tenni. Egyelőre azonban semmi nem jutott az eszébe, mikor egy nap a véletlen sietett a segítségére.

Éppen a káposztaföld felé igyekezett, mikor észrevett a feje fölött egy árnyékot. Ijedtében meglapult egy bokorban. Samu, a varjú repült át fölötte, és kíváncsian megszólította.

- Mit csinálsz te ott, Hosszúfül?

- Hallgatózom – válaszolta ő, így leplezve félelmét.

- És hallasz valamit? – érdeklődött Samu.

- Jönnek – suttogta Hosszúfül remélve, hogy ezzel lerázza Samut, de ő tovább kíváncsiskodott.

- Kik jönnek?

- Hát a rettenetes, félelmetes, ismeretlen nemtudomkicsodák.

- Micsodák? – kérdezte Samu, miközben rémhírre szomjasan leszállt egy faágra.

Hosszúfül kapva kapott az alkalmon. Nem lett volna okos nyúl, ha az ölébe pottyant szerencsét hagyja elpárologni. De nem hagyta. Inkább tetézte.

- Arról van szó, – kezdett bele a mesélésbe – hogy azok a nemtudomkicsodák merényletre készülnek Nyúlánk ellen, aki Répaföld polgármestere. Azt tervezik, hogy elrabolják, majd váltságdíjat kérnek érte.

- És mi lenne a váltságdíj? – faggatózott Samu.

- Az összes répa, ami ebben az évben Répaföldön termett – sopánkodott Hosszúfül, majd a varjú lelkére beszélt, hogy el ne mondja senkinek, mert akkor Nyúlánk nagy veszélybe kerül. Lehet, hogy a nyulak inkább hagynák, hogy elrabolják polgármesterüket, semhogy lemondjanak kedvenc csemegéjükről.

Samunak elég volt ennyi hír egyszerre. Izgatottan emelkedett a levegőbe. Sietett, hogy minél előbb elmondhassa mindenkinek, amit az imént hallott.

Mikor a nyulak megtudták, hogy milyen veszély leselkedik Répaföldre, összegyűltek, és tanácskozni kezdtek. Úgy döntöttek, hogy azonnal begyűjtik a termést, akkor nem érheti őket nagy baj.

Amint Hosszúfül visszatért Répaföldre, elégedetten látta, hogy minden úgy alakult, ahogy szerette volna.

- Barátaim! – kiáltotta oda a szorgosan dolgozó nyulaknak, - elmúlt a veszély.

- Honnan tudsz erről? Hisz itt se voltál, amikor Samu figyelmeztetett minket.

- Én már Samu előtt hallottam a közelgő bajról, és elébe mentem. Megígértem az ellenségnek, hogy lemondok a saját répaadagomról, ami kitesz vagy száz tonnát, ha nem bántják Nyúlánk polgármestert. Túljártam az eszükön, mert ők nem tudják, hogy nem szeretem. De kijelentették, hogy a répát be kell szolgáltatni. Hiába alkudoztam, ebből nem engedtek.

Nyúlánk polgármester megkönnyebbülten hallgatta a hőst. Miután Hosszúfül befejezte mondanivalóját, hálálkodni kezdett. Erre minden nyúl kötelességének érezte, hogy köszönetet mondjon a megmentőnek és azon volt, hogy az ellenség követelésének eleget tegyen.

Hosszúfül ezzel a tettel szerezte vissza becsületét, ráadásul az állatkertben élő nyulakat is ellátta egész évre elegendő répával.

 

Jelige: Furulya

Írta: Pichler Patrícia

Iskola: Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak

 

 

 

 

IV. helyezett

 

Az okos nyúl

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi nyúl. Úgy hívták, hogy Tapsi Füles. Tapsi a kerek erdőben élt.

Egy szép reggel felkerekedett, és elindult élelemért. Kedvence volt a sárgarépa és a káposzta. A répaföld a kerek erdő túloldalán volt. Tapsinak át kellett vágnia az erdőn. Útközben vígan fütyörészett. Meghallotta ezt a róka és a farkas, akik jó komák voltak. A két koma mindig éhes volt, nagyon szerették a friss nyúlhúst.

- Róka koma, - szólt a farkas – mit szólnál egy jó nyúlreggelihez?

- Az jól esne, farkas koma – mondta a róka. Összedugták a fejüket, hogyan tudnák csapdába ejteni a nyulat.

Tanakodtak, tanakodtak.

- Megvan! – kiáltott fel a róka koma.

- Mondjad gyorsan! – sürgette izgatottan a farkas.

- Mindketten tudjuk, hogy a nyúl kedvence a sárgarépa. Ezért egy sárgarépa segítségével csaljuk csapdába – mondta a róka.

- Igen ám, de hogyan? – kérdezte a farkas. Közben eszükbe jutott az erdő szélén lévő mély verem.

- Csaljuk bele a verembe, ott elkapjuk és megesszük.

Nosza munkához láttak. Ágakkal, gallyakkal, levelekkel, befedték a vermet. A farkas koma elfutott a répaföldhöz és kihúzott egy jó nagy sárgarépát. A répát rátették a verem tetejére, ezután elrejtőztek a bozótban. A nyúl odaért a tisztásra és meglátta a sárgarépát. Először gyanús volt neki, hogy került a tisztásra ez a répa. Megállt, tétovázott, de a korgó gyomra legyőzte gyanakvását. Elindult a répa felé. Mikor már elérte volna, beszakadt alatta a csapda, és beleesett a verembe. A róka és a farkas odarohantak volna, de abban a pillanatban vadászok jöttek arrafelé. A két gonosz elillant, és rejtekhelyet keresett magának. Amíg rejtőztek, arra jött az őz, aki Tapsi barátja volt. Az őz meghallotta Tapsi hangját, ahogy segítségért kiáltozott. Azonnal odafutott a veremhez, meglátta a bajbajutott barátját.

- Hogy kerülsz te ide? – kérdezte.

- A róka és a farkas ejtett csapdába, segíts gyorsan! – mondta a nyúl.

Az őz lenyújtotta az egyik hátsó lábát, a nyúl belekapaszkodott, és hopp, már kint is volt a veremből.

- Köszönöm a segítséget – mondta Tapsi.

Kölcsönkenyér visszajár – gondolta a két jó barát.

- Állítsunk most mi csapdát!

Gyorsan munkához láttak. Visszarakták az ágakat, gallyakat és leveleket a verem fölé, utána elrejtőzködtek. A róka és a komája előjöttek a bozótból, és visszaindultak a veremhez. Közben  friss nyúlhúson járt az eszük.

Miközben keresték a vermet – benne a nyulat -, azt vették észre, hogy ők estek bele verembe. A nyúl és az őz előjöttek a rejtekhelyről, és jól kinevették a két pórul járt komát. Ezután vígan elindultak a sárgarépaföld felé, mert az őz is szerette a sárgarépát. Miközben jól belakmároztak, nevetve gondoltak vissza az előbb történt esetre.

A kis mesém tanulsága, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele.

 

Jelige: Ronaldo

Írta: Horváth Róbert

Iskola: Fekete István Általános Iskola, Mosonmagyaróvár

 

 

 

 

V. helyezett

 

Az okos nyuszi

 

Hallottatok az okos nyuszi történetéről? Nem? Akkor én most elmesélem nektek.

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl élt három kislány, akiknek volt egy nyulacskájuk. Annak a nyúlnak nagyon csúnya külseje volt. A hátán fekete pöttyök, a fején barna foltok voltak. Azok a lányok nem nagyon törődtek a nyuszival, mert nagyon, de nagyon csúnya volt, és a lányokat csak a külseje érdekelte. Az egyik nap egyedül maradt a legkisebb lány. Mikor készítette az ebédet, zajt hallott a kamrából. Először csak azt hitte, hogy egerek mászkálnak. Mikor már nagyobb zajt is hallott, akkor már nem tudta, hogy mi lehet ott. Nagy nehezen kinyitotta a kamraajtót, és látta, hogy nincs ott semmi. Ettől nagyon megnyugodott. Pár óra múlva már megint hallott valamit, de most nem a kamrából, hanem a szomszéd szobából. Abban a pillanatban, mikor be akart nyitni a szomszéd szobába, megjöttek a nővérei. Elmondta nekik, hogy miket hallott, de a lányok ezzel nem törődtek.

Másnap reggel a legkisebb lány ismét zajt hallott. Abban a pillanatban, mikor meghallotta, rögtön berontott a szobába, és ismét nem látott semmi különöset. Másnap délelőtt átkutatta az egész házat, de nem talált semmit. Ez a lánynak felkeltette az érdeklődését. A lány nagyon kíváncsi volt. Egy héttel később a kamrából már megint zajokat hallott. Most nem gyorsan, hanem lassan nyitott be, és akkor látta, hogy az ő nyuszijuk tanít egy manót matematikára. A lány még azt is észrevette, hogy a manó nem érti az osztást, de még szorozni sem tud. A lány csak bámult, belopódzott a szobába és nézte, hogy tanítja a nyúl a manót. Először megmutatta neki a szorzás folyamatát, majd egyedül dolgozott a manó, aztán leellenőrizte.

De a lány erre már felriadt, kifutott és rohant a testvéreihez. A többiek odamentek, és ők is csak bámultak. A nagyobbik csak azt hitte, hogy képzelődik, a harmadik meg, hogy káprázik a szeme, a legkisebb már nem tudott mit mondani.

A lányok jól megölelték a nyulat, és ezután már jobban tisztelték. Befogadták a kis manót, így az okos nyuszi tovább taníthatta. Meseországban pedig a tudósok csodájára jártak. Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.

 

Írta: Nagy Regina

Iskola: Körzeti Általános Iskola Klafszky Katalin Tagiskola, Jánossomorja