FELHÍVÁS

a XIX. Moson Megye Színjátszó Találkozón való részvételre



A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület 2009. május 16-án és 17-én a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központban ismételten megrendezi az amatőr színjátszó csoportok találkozóját.

A rendezvény céljai: bemutatkozási lehetőség biztosítása

tapasztalatszerzés és csere

külföldi kapcsolatok ápolása

A találkozóra a szervezőtől igényelt jelentkezési lapon bármely magyar anyanyelvű gyermek-, diák- és felnőtt amatőr színjátszó együttes jelentkezhet. A nem verseny jellegű rendezvényen műfaji, tematikai megkötés nélkül mutatható be színházi produkció.

Az előadásokat szakemberek tekintik meg, akik szakmai tanácskozás keretében kérésre értékelik a produkciót, s különböző értékelési szempontok alapján díjakat osztanak ki.

A résztvevő csoportok az utazásukat maguk oldják meg. A szervezők minden csoportnak térítés nélkül étkezést, a távolabbról érkező együtteseknek a lehetőségek mértékéig szállást biztosítanak. Nevezési díj nincs.

Jelentkezési határidő: 2009. március 31.

Jelentkezni az erre a célra szolgáló űrlapon lehet. A jelentkezési lapot a következő címek egyikére kell elküldeni:

  • Postán: Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, H-9201 Mosonmagyar-óvár, Pf. 152.

  • Telefaxon: 00 36 96/219-801

  • E-mailban: info@mokult.hu

A jelentkező csoportnak érvényes e-mail címmel kell rendelkeznie, mert a kapcsolattartás elektronikus úton történik!

A találkozóval kapcsolatban a 00 36 96/217-388 telefon, a 00 36 96/219-801 telefax számon, valamint az info@mokult.hu e-mail címen lehet érdeklődni, illetve jelentkezési lapot kérni. A jelentkezési lap a www.movar-kultegy.hu honlapról letölthető.


A jelentkezési lap letöltéséhez kattinton az egér jobb gombjábal ide és válassza a cél mentése más néven pontot!


A szervezők 2009. április 10-ig döntenek a jelentkezés elfogadásáról, s a résztvevő csoportokat részletesen tájékoztatják a találkozó tudnivalóiról.

Jó felkészülést, eredményes szereplést!


Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület